Világverő Mátyás király 1-3.

Szép állapotú régi könyvek. A három kötet egyben.

SZERZŐ: Jankovich Ferenc

SZERKESZTŐ: Horváth Zsigmond 

A világverő
Mátyás király neve egyet jelentett az igazsággal, s ma is így él népünk emlékezetében. De a kortárs humanistáktól, majd Zrínyitől Ady Endréig sok kiváló írónkat foglalkoztatta rendkívüli egyénisége.
Jankovich Ferenc, az ismert költő és író most regényben eleveníti meg történelmünk e legendás alakját és korát.
Hunyadi Mátyás királlyá választásával már a regény elején magasra csapnak az események. A főurak, bárók egy cselszövő csoportjával szemben - mintha a földből nőttek volna ki - ott dübörög, heveskedik a végre szóhoz jutó köznemesség rengetege, s zajongásuk egybeolvad a pesti utcagyerekek lármájával. A későbbiek során színesen kavargó képekben elevenednek meg előttünk a cseh hadjárat epizódjai, a Vitéz János körüli összeesküvés bonyodalmai s a törökök elleni szabácsi diadal.
E véres és komoly események mögött bontakozik ki Borbála, a boroszlói polgárleány és Mátyás romantikus szerelme.

A budai napkirály
Mátyás, a magyar Napkirály pályája fénylik fel e regényben delelőjétől napnyugtáig. Ragyogó korszaka ez nem éppen felhőtlen történelmünknek. Mátyás, a messze jövőbe tekintő uralkodó energikusan valósítja meg nagy államkoncepciós terveit, s a nemzet pedig nemcsak kevesei jobbjában, de vezetőrétege nagy részben is együtt lélegzik Európával. Jankovich Ferenc a művészi ábrázolás sokrétűségével állítja elénk az udvari életet, Mátyás ravasz és konok ellenfeleit, az itáliai hétpróbás cselvetőket, a mézes ígéretű szultáni követeket, a kevély német gondolatokat forgató császári udvaroncokat, katonákat.
De dühös szerelmi harc dúl szívében is: Borbálához való romantikus vonzódása, szerelme mellett lángra lobban Beátrixért, a kiismerhetetlenségével, hideg szépségével hódító olasz királylányért.
Így szövődik egybe a férfi és uralkodó küzdelmes és eszméltető, de végnapjaiban mégis tragikus élete izgalmas regénnyé.

A fáklya kilobbant
A fáklya - aminek fényénél a gyors és harmonikus fejlődés útjára lépett a XV. század Magyarországa - Mátyás halálával kilobbant. Fekete füstje mögött egy vulkáni világ - a megzabolázott főurak - roppant ereje feszült. Ezeknek az elszabaduló történelmi erőknek kegyetlen tobzódását látjuk megelevenedni Jankovich Ferenc regényében. A trónkövetelők harca, az apja nyomába lépő, de fiatal és tapasztalatlan Corvin János bukása, a kiskirályok nekivadulása, végül a tehetségtelen, gyenge akaratú Ulászló megkoronázása, a boldogtalan Beátrix elüldözése, a központi hatalom szétzüllése a tragikus bukásra ítélt parasztháborúhoz, végül pedig Mohácshoz és a középkori magyar állam megszűnéséhez vezetett.

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1978
Kötés típusa: Vászon
Oldalszám: 941 oldal
Nyelv: Magyar
Méret: 23 cm x 15 cm
ISBN: 963-15-1072-7 


400 Ft