Leon Uris - Exodus

Szép állapotú régi könyv.

Az Exodus Mózes öt könyve közül a második. Azt beszéli el, hogyan vonult ki a zsidóság az egyiptomi szolgaságból az ígéret földjére. Az Exodus Leon Uris világhírű regénye. Azt meséli el, hogyan tér vissza immáron másodszor ősi földjére egy nép két évezredes vándorlás után. Az Exodus hiteles történelem. Egy ír katolikus írta, mert örömmel nézte az angol gyarmattartók vereségét, akik a brit birodalom érdekeit védve hiába próbálták visszatartani a Palesztinába özönlő zsidó menekülteket. Ebben a regényben van szinte minden probléma, amellyel szembe kell nézni a mai Izrael államnak és mindenkinek, aki ilyen vagy olyan módon érdekelt a zsidóság fennmaradásának kérdésében. Az ősi földre érkezőket homogén arab lakosság fogadja, amely ellenséges a bevándorlókkal szemben. Az érkezőknek pedig rá kell döbbenniük, hogy az egységes zsidóságról alkotott képük csupán ábránd, és magukkal hozott hagyományaiktól olykor akár erőszakkal is elszakadva kell megteremteniük az új közösséget, a zsidó nemzetet. Mindezt a világpolitika naponként átrendeződő erő és érdekviszonyai között. Az Exodus túlfűtött szenvedélyek és érzelmek könyve. Szerelem, gyűlölet, félelem, bosszú, jóság és igazság eleven példái állnak össze benne egy hatalmas egységgé. Az Exodus világsiker, évtizedek után végre eljutott a magyar olvasókhoz is.

ISBN: 9630256452
Kiadó: Fabula Könyvkiadó Vállalat
Kiadás éve: 1989
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda
Borítótervezők: Melczer Péter
Kötés típusa: kemény papírkötés
Terjedelem: 516 oldal
Fordítók: Békés András
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm

 

100 Ft
Készleten