Hibátlan állapotú régi könyv.
"Törekvő ifjú kollégám keresett fel a minap. Megkapó nyíltsággal közölte, hogy kedvenc színészének tart, sőt bizonyos értelemben példaképének. Megköszöntem hízelgő szavait, s kértem, térjen rá mondanivalójára. Előadta, hogy új szerepre készül, mely nincsen jól megírva. Fél, hogy nem lesz sikere, pedig fontos lenne számára a kirobbanó. Kérte, adjak néhány ötletet szerepe felduzzasztására. Magától értetődik – feleltem –, ám gegektől nem lesz jobb az alakítása, pláne kölcsönzött gegektől. Ne is ebben az irányban matasson. Ellenben mélyüljön el a darab mondanivalójában. Tanulmányozza a szerzőt, annak korát, filozófiáját és stílusát. Rendezőjével együtt bontsa ki az ábrázolandó alak pszichológiai modelljeit, képzelje magát a figura helyzetébe. Alkalmazkodjék az előadás egészének vonulatához. Élesen határozza meg szerepe "üzenetét", összhangban az előadás világnézeti képével. Azonkívül legyen a zsebében egy csomag W. C.-papír, melyet drámai pillanatban kiránthat a zsebéből, egyszer-egyszer üljön a szék mellé, s ha kandalló is van a díszletben, azon keresztül távozzék a színről. Ilyen elmélyült munka nem maradhat siker nélkül. – Gondolod, hogy sikerem lesz? – kérdezte. – Biztos vagyok benne! – Megköszönte tanácsaimat, és átszellemült arccal távozott. De engem a dolog nem hagyott nyugton. Barátom tekintetében olyan aggodalmat láttam, amely több volt, mint egy kis szerep feletti bizonytalanság. Ez a fiú az EGÉSZET nem érti! Őszintén szólva az EGÉSZET én sem értem, de a harminc év alatt, ha akartam – ha nem, rám ragadt némi tapasztalat a színművészet gyakorlása közepette.
A jóságos és helyettünk mindent elintéző sors megoldotta, hogy színművészetünkről kialakult nézeteimet papírra vessem. Nem minden irónia nélkül úgy intézte, hogy hat hónapot töltsek el egy urológiai kórteremben. Avagy hol és mikor lenne egy színésznek ideje hivatása felől emelkednie?"
ISBN: 9632716876
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve: 1982
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Sylvester János Nyomda
Illusztrátorok: Csigó László
Borítótervezők: Fraunhoffer Péter
Kötés típusa: egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem: 199 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 16.00 cm