Géczi János - Vadnarancsok II. Homoszexuálisok vallomásai 1980-81.

Fülszöveg

A homoszexualitás sokáig tabutémának számított. A tabutéma azonban rendszerint nem azt jelenti, hogy valamiről nem lehet vagy nem illik beszélni, hanem inkább azt, hogy semmiféle megközelítése nem kap társadalmi nyilvánosságot, hogy csak bizonyos körökben, bizonyos körülménye közt és bizonyos hangnemben szokás róla beszélni. S hogy mi jelent nagyobb veszélyt: az elhallgatás-e, amely csak a zavart, a félreértéseket, a legendákat erősíti, vagy pedig a téma túlbeszélése, túlanalizálása - ezt csak a gyakorlat dönti el.
A publicitás határai hónapról hónapra változhatnak. Magyarországon nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna megjelentetni egy prostitúcióról szóló riportsorozatot, vagy meginterjúvolni egy orvost a narkomán fiatalokról. Az "amiről nem beszélünk, az nincs"-féle szemlélet azonban nem szül jó vért.
Géczi János már az első Vadnarancsok kötetében (Szépirodalmi, 1982) bebizonyította, hogy nem átlagos beleélő képességgel tud szóra bírni a társadalom perifériájára sodródott, "deviáns magatartású" embereket. Mostani kötete annak a műnek a szerves folytatása: ezúttal a hazai homoszexualitással foglalkozik, kapcsolatteremtésük változatait, erkölcsi konfliktusaikat tárja elénk. Sok olvasó bizonyára meglepődik azon, hogy könyvében az író nem ítélkezik, az általa vizsgált jelenséget nem teszi erkölcsi mérlegre, riportalanyai ellen se, mellettük se teszi le voksát. Talán olyan is lesz majd az olvasók közt, akiben ez nemcsak hiányérzetet, hanem egyenesen ellenérést szül.
Géczi János nem szorul védelemre, annyit azonban mégis elmondhatunk róla, hogy módszere átgondolt, elemzéstechnikája rendkívül tudatos: felnőtt társadalmat és felnőtt olvasókat tételez tárgyszerűségében is mélyen empatikus riporteri-írói megközelítése. Nem az ítélkezésre vállalkozott, hanem hogy hírt adjon egy mélyvilágról - tájékoztat. S bár eddigi tudásunk szerint az AIDS terjedését korántsem lehet kizárólag a homoszexualitással kapcsolatba hozni, a szomorú tények és statisztikák Géczi János könyvét mégis sajátosan időszerűvé teszik. 

Szép állapotú antikvár könyv

100 Ft
Készleten