Bor Ambrus - Rövidítések és jelek

Szép állapotú régi könyv.

Fülszöveg:

Nagy Lajos annyira gyűlölte az emberi törpeséget, hogy belefeketült. Egyébről sem írt, mint erről. Jóságot és emberséggyőzelmeket előimádkozni minek? A hivő tesz érte, a tunyák meg a hazugok előimádkoznak. Chrles Baudelaire skorpiót tartott a szobájában, dögről írt. Undorodott a férgektől, élő szeretőit szerette. Undorodott még a fenségpózoktól, az öntelt magabiztosságtól. Bertolt Brecht sivár bérházakban, kopár utcákra és hugenotta temetőre néző ablakok mögött száraz és könyörtelen cél- és tanműveket, történelmi példázatokat írt. Van, amit a fényben látni, van, amit a sörtétben nem: miről kell írni végletes gonddal? Kassák Lajos szikár, pontosan megszerkesztett szövegekkel jelölte meg, merre van körülülhető asztal. Kassák faragott bíróarca, Baudelaire keserű arca, Nagy Lajos sötét szájzugai, Brecht szerzetesfeje és munkaruhája. Kortársak, akik nem szépelegnek, akik szívós embertelenség ellen írnak, minden eszközzel, szenvedélyessel vagy jéghideggel. Azon az első üzenetem, amit az emberiség a kozmosz bármely más értelmes lényeinek szánt és küldött, egy meztelen emberpár áll. Nem fogják egymás kezét.

ISBN: 9632703790
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve: 1976
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Kner Nyomda
Kötés típusa: kemény papírkötés
Terjedelem: 260 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm 

400 Ft
Készleten