Átlátszó ajtó
Sehol sem mutatták atlaszok, sem térképek, vagy a google maps a helyet. A legenda az átlátszó ajtóról csendben terjedt a városban. 37 millióan éltek a világ legnagyobb metropoliszában, de csak kevesen ismerték az ajtó rejtekhelyét.
Nem mesélem most el a hosszú utam a felhők felett, a vonatozást a felhők alatt, az éjszakai menekülésem a jakuzák elől, a titokzatos gésát a metrók labirintusában, aki belém szeretett, és útba igazított az ajtó felé, a lényeg az, hogy egy csodás őszi napon ott álltam a rókatündér szentélye előtt Kiotóban. Tudtam és éreztem, hogy a temető a jobbra kanyarodó utacska végén van a dombok között.
Két japán nő, aki a sírok között kertészkedett, csodálkozva nézett rám. Lehet, hogy még nem láttak európai embert itt a világ végén? Elképzelhető.
Ezernyi kilincset lenyomtam már, ezernyi küszöbön átléptem az elmúlt 40 évben, de mégis meglepődtem, és megdöbbenéssel álltam ott a kiotói domboldalon a sírok között. Mindig is álmodozó természetű voltam. Szerettem elkalandozni a gondolataimban és a világban is. Pontosan így képzeltem el egy helyet, ahol titokzatos dolgok történnek. Szemben a hegyoldalon a sűrű erdő kámforfái már színesbe öltöztek. Az őszi nap olyan ragyogó volt, hogy szinte vakított.
Megálltam egy sír előtt. Egy japán kamikaze pilóta sírja volt. Üvegszerűen csillogott, de nem látszott, hogy miből készült. Átlátszó volt, mégis szilárd, és mögötte egy másik világ képe derengett fel, de minden homályosnak tűnt. Az ajtó gyönyörű volt.
Megérintettem rajta a japán írást, és az halk suttogással válaszolt:
– Miért vagy itt? Mit keresel?
– Meg akarom érteni, miért átlátszó egy ajtó, ha valamit elválaszt – feleltem.
Az ajtó halk nevetéssel válaszolt:– Teljesen átlátszó vagyok, mégis érzékeled, hogy létezem. Nem igaz?
Bólintottam.
– Akkor mit választok el? Az érzékelésed megmutatja, hogy van egy határ, de a határ mögött ott van a lehetőség, hogy átléphesd azt. Átlátszó vagyok, mert nem az a dolgom, hogy megakadályozzalak, hanem hogy emlékeztesselek: van választásod.
Elgondolkodtam.
– De ha átlépek rajtad, mi történik?
– Azt csak akkor tudhatod meg, ha megteszed. A kérdés nem az, hogy miért vagyok átlátszó, hanem hogy te mit kezdesz azzal, hogy látsz engem.
Sokáig álltam az ajtó előtt. Néztem a világot mögötte, amely egyszerre vonzott és rémített is. Éreztem, hogy az ajtó szavai valami mély igazságot hordoznak. Rájöttem, hogy az ajtó átlátszósága nem csupán a határokat jelképezi, hanem a lehetőségeket is. Nem az ajtó dönti el, hogy belépek-e, hanem én magam.
Végül vettem egy mély lélegzetet, és átléptem rajta.
Amint beléptem az ajtón, nem egy másik világba érkeztem, hanem önmagamba. Megértettem, hogy az ajtó nem egy másik valóságot választott el tőlem, hanem azt a részt, amelyet eddig nem mertem megismerni magamban. Az átlátszó ajtó csak annyit tett, hogy megmutatta nekem: minden határ belül van, és minden választás ott kezdődik, hogy hajlandó vagyok-e meglátni a lehetőséget.
Vissza indultam Kiotóba, de soha többé nem voltam ugyanaz az ember. Már nem csak kérdéseket tettem fel, hanem megértettem, hogy a válaszok gyakran nem kívül, hanem belül vannak.
És ha valaki meg akarja érteni, miért átlátszó egy ajtó, elég csak arra gondolnia: azért, hogy emlékeztessen minket, a határok nem véglegesek, csak olyanok, amilyennek látni merjük őket.
Fehér Péter 2025.01.06.
A medál mérete 2 cm x 2,5 cm.
Teljesen egyedi készítésű. Ez az egy darab van belől.
A második képen a medál hátoldala látható.
