Egy különleges gondolatot szeretnék veletek megosztani.

Kreatív, alkotó emberként miért éreztem Japán atmoszférájában annyira otthon magam?

Egy érdekes, szerteágazó következtetésre jutottam, amin szinte mindenki el tud gondolkodni, és szerintem a legtöbben egyet fognak érteni velem.

Képzeljünk el egy "viszonylag zárt" gazdasági rendszert, ahol a termékek gyártása során a tervezett elavulás nincsen a termékekbe bele tervezve. Az országban a termékek sokszor hosszú élettartammal készülnek: a háztartási eszközök, az autók, az elektronikai cikkek és akár a bútorok is rendkívül tartósak. 

A tervezett elavulás gyakorlatilag nincs jelen. A japán fogyasztók inkább a minőséget és a megbízhatóságot keresik. Ez a tartósság azonban különleges gazdasági "paradoxont" eredményez. Ha valami tartós, akkor miért vennének újat és miért is vennének bármi újat a fogyasztók, ha "régi" tökéletesen működik, a célnak megfelel, tartósan működik. Ez a gazdasági alapállás, a tervezett elavulás alacsony aránya, "kihívást" jelent a vállalatok számára. Ha egy termék hosszú ideig használható, a vásárlók nem kényszerülnek újravásárlásra pusztán az elhasználódás miatt. Ebben a környezetben a vállalatok csak úgy tudnak talpon maradni ha folyamatosan új funkciókat, dizájnt és élményt tudnak kínálni, hogy a fogyasztók érdeklődését fenntartsák és valóban több terméket tudjak eladni. Ez magyarázza, miért olyan innovatív a japán ipar. A Sony, Panasonic, Toyota vagy Honda nem csupán termékeket gyártanak, hanem folyamatosan új értéket teremtenek, hogy a piac ne álljon meg. A vásárlói igényeket nem a termék elhasználódása, hanem a kreatív értékteremtés hajtja. A "tartós termék = stagnáló piac" paradoxont Japánban a design, technológia és funkcionalitás állandó fejlesztésével oldották fel. 

A japán példa rávilágít egy fontos tanulságra. Minden olyan gazdaságban, ahol a termékek hosszú élettartamúak: a folyamatos innováció nem opció, hanem szükségszerűség. Ha a terméked nem romlik el, minden vásárlást a kreatív újítás generál, legyen szó új funkcióról, dizájnelemet bevezetéséről vagy teljesen új fogyasztói élményről. Tehát az az észrevételem, hogy Japánban a tartósság nem gátja, hanem hajtóereje az innovációnak. A fogyasztói igények fenntartásához a vállalatoknak állandóan kreatívaknak és előrelátóknak kell lenniük, miközben a minőséget és megbízhatóságot soha nem szabad feláldozniuk. Ezért "vannak a jövőben", jópár évtizeddel mindenki előtt.

... és még egy apró megjegyzés. Ez a gazdasági modell tulajdonképpen nem gazdasági modell, hanem szellemi attitűd. Mégpedig egy olyan kultúra szellemi alapállása, ahol a közösségi érdek előbbre van az egyéni érdeknél. A nyugati individualista társadalomban (USA, Nyugat-Európa nagy része) az egyén van a középpontban: én, én, én gazdagodjak meg minél gyorsabban a tervezett elavulás révén, nem érdekelnek a többiek, a közösségi társadalmakban ( Japán, Dél-Korea, Kína) a csoport áll a középpontban. Ezt most nem akarom kifejteni, hogy mi a különbség a két társadalom között, mert könyvek százai szólnak róla, csak most a tervezett elavulást is párhuzamba tudtam állítani a két kulturális szellemi bázissal.
Összegezve azt mondhatom, hogy azért éreztem annyira otthon magam Japánban, mert kreatív, művész emberként, minden szegletében a folyamatos kreativitást éreztem, áthatja egész Japánt a pozitív értelemben vett teremtő szándék, hogy ahol csak lehet, tegyük jobbá, kényelmesebbé, praktikusabbá az életet.

Fehér Péter