Hayao Miyazaki - Hajao Mijazaki

 Nehéz pontosan megmondanom, hogy mikor kerültem kapcsolatba Hayao Miyazaki munkásságával. Talán akkor, amikor 25, 30 évvel ezelőtt az egyik unokatestvéremet látogattam meg, aki egy rajzfilmet nézett a számítógépén a szobájában.( Felirattal, mert a Totoro 1988-ban jelnt meg, de magyarul csak 2007-ben ). Ez az unokatestvérem jóval fiatalabb nálam, és akkor éppen a korosztályának megfelelő divat trend érdekelte: az animék, a japán rajzfilmek világa. Nem mondanám, hogy általános volt a japán rajzfilmek utáni érdeklődés a 90-es évek végén Magyarországon, de volt egy olyan tinédzser és huszonéves réteg, aki belevetette magát az animék, a mangák, a japán képregények világába. A j-pop, a japán pop kultúrának volt abban az időben egy meredeken felívelő hulláma Európában, ami a japán kütyük, videojátékok, játékkonzolok, képregényeken keresztül szivárgott vagy inkább ömlött be "nyugatra". 

 A történet közepén csatlakoztam a filmnézéshez, de így is tetszett a rajzfilm, aminek képi világa elültetett bennem egy pici magot, ami szép lassan csírázott ki és burjánzott el bennem a hosszú évek alatt. 

 A rajzfilm a Totoro volt, teljes címén: Totoro - A varázserdő titka, vagy angol címén My neighbor Totoro.

 Nem akarok most Wikipediás linkeket és Ai-vel megírt szöveget bemásolni a rajzoló és rendező Hayao Miyazaki-ról, valamit a rajzfilmstúdiójáról, a Stúdió Ghibli-ről, ezt mindenki megtalálhatja az interneten, hanem a magam szubjektív szemszögéből szeretnék mesélni róla.

  Elöljáróban még annyit mondanék el érdekességként, hogy bizonyos legendák és mendemondák szerint, Hayao Miyazaki a saját gyermekei "számára" készítette rajzfilmjei nagy részét a munkássága hosszú évei alatt, és ebből adódóan, ahogy teltek múltak az évek, a felnövekvő gyermekek életkorának megfelelő tartalmúak lettek ezek a rajzfilmek. Biztos, hogy van valami igazság ebben, mivel a Studio Ghibli rajzfilmjei az évek alatt egyre "komolyabbak" lettek, és addig, míg a Totoro egyértelműen kisgyermekek számára készült, a későbbi rajzfilmek már inkább felnőtteknek vagy nagyobb gyerekeknek.

A Totoro viszont egyértelműen kisgyerekeknek készült. Akár óvodás kisgyerekeknek. Bátran ajánlom nekik. Hatalmas, maradandó élmény. Pontosan annyi borzongás vagy félelmetes dolog van benne, ami egy óvodás korú kisgyermek számára teljesen befogadható, még akkor is, ha a rajzfilmben megjelenő alakok a japán kultúra mélységeiből erednek, de a rajzfilm archetipikus szimbolikája az ember kollektív tudatalattiját érinti meg, így egy nyugati, európai, magyar kisgyermek számára is érthető. A lelke mélyét érintik meg.

Nem egy japán Jankovics Marcell rajzfilmről van szó, nem a japán folklór jelképeinek bemutatása a film, hanem Miyazaki rendkívül sajátos, eredeti és egyedi világképéből születő műalkotásról, amiben persze mélyen megbúvik a japán szellemiség és hitvilág sajátossága. Miyazaki és a Studio Ghibli teljesen egyedi esztétikát mutatott fel a rajzfilmjeivel, aminek persze volt előzménye a japán rajzfilm, történetmesélés, a japán manga, a japán képregények világában, sőt, a japán képzőművészet, a japán fametszetek és nyomatok világában, de Miyazaki és a Studio Ghibli munkássága nagyon eredeti dolgot alkotott a forrásaitól függetlenül.

A Totoro egy óvodás gyerekeknek szóló mesefilm, de a története és a rajzfilm képi világa a felnőttek számára is nagy élmény nyújt.

Egy egyetemi professzor két kislányával vidékre költözik egy tradicionális japán kis falucskába és házba, hogy közelebb legyenek anyukájukhoz, akit betegsége miatt egy vidéki szanatóriumban, kórházban gondoznak. A történet a háború utáni Japánban játszódik, de erre csak finom mozzanatokból jöhetünk rá, de nincs is rajta nagy hangsúly, nem ezen van a lényeg.

Miyazaki rajzfilmjeiből szinte teljesen hiányzik a modern japán metropolisz. A Ghibli  stúdió esztétikája is a természet, a "japán" vidék rendkívűl megragadó képi világától lett híres. A felhők, a fű, a mezők, a fák, az erdők, a tavak, a folyók, a patakok, a virágok, a bogarak, az állatok, a szél, az eső, a vihar, a tenger, a hegyek rendkívül eredeti, hatásos, archetipikus bemutatása teszi egyedivé Miyazaki rajzfilmjeit. A Totoroban mindenhol megjelennek a kor beazonosításához szükséges elemek, eszközök, gépek, járművek, de nincs rajtuk olyan nagy hangsúly, csak kísérő elemek a filmben, tartalommal más dolgok töltik meg a rajzfilmet.

Az ősi japán természetvallásban, a sintóban, minden lélekkel teli. Lelke van a tavaknak, a folyóknak, a fáknak, az erdőknek, a patakoknak, a hegyeknek, szikláknak, a természeti jelenségeknek, a szélnek, a viharnak, az esőnek, a földrengésnek, az áradásoknak, minden mögött egy személyes nem látható intelligánciát feltételeznek, ami időnkét sajátos alakot ölt, és kapcsolatba lép, kommunikál velünk emberekkel.

A Totoró mesefigurája nem más, mint egy szellem, egy, a Kuszakabe család háza szomszédságában lévő erdő hatalmas kámforfájának a szelleme. Az, hogy a Totoro figurája maci, egér, borz, bagoly szerű lény, teljes mértékben Miyazaki szürreális elgondolása, nincs a japán mesevilágban vagy mitológiában ilyen figura. Talán ez is volt az oka, hogy Miyazaki formabontó lénye ekkora sikert futott be számos más mesefigurájával együtt, az újdonság és a szürreálitás ereje, amit Miyazaki a japán tradicionális világkép, hagyomány és mesevilág elemeivel töltött fel.

Később ez a kombináció hozta el Miyazakinak a Chihiro szellemországban című rajzfilmjéért a jogos Oszkár-díjat.

A Totoro mesevilága és hangulata  már a film elején programozva van. Ez az a mikrokozmosz, ahol kisgyermek, óvodás korunk élményei vannak a falak repedéseiben, a kavics alol felpiszkált pincebogarak megvizsgálásában, a pókok és pókhálók félelmetes világa, a ffben talált érdekes termések összegyűjtése. A hangyák piszkálása, főzetek készítése gaznövényekből ..., és természetesen furcsa nem látható lények "meglátása". Legalábbis nekem pontosan ilyen volt a gyermekkorom. Olyannyira, hogy egyszer majdnem halálos baleset történt egy barátommal, mikor szellemeket láttam, de ez egy másik történet.

A Totoro pontosan annyira félelmetes és félelmetesen kedves, amilyen egy óvodás gyermek számára a tavaszi természet a mező, az erdő szélén. A természet ismeretlen dolgai felé forduló naiv kíváncsiság, a naiv, gyermeki félelemnélküliség, ami sohasem csap át a Totoroban valóban félelmetes rémisztő racionális dolgokká, mindig megmarad időnként borzongató, irracionális, szürreális világában, de boldog naivitásban. Ilyen történetek kellenek az óvodás gyerekeknek, nem "horrorfilmek". A Totoroban fel-fel sejlik gyakran a veszély, a reális valós veszély, a való világ, de mindig elhal egy kedves történésben. A mese végén kibontakozó drámai baleset lehetősége is happy enddel végződik, így elmondható, hogy ez a mese teljesen jó és és boldog idillikus mesevilág. Még a felirat alatti levezetés is rátesz egy lapáttal a happy endre.

Folytatása következik.

Az általam készített ezüst Totoro medál itt vásárolható meg: Ezüst Totoro medál